A méregtelenítésről általában

Ha a szervezet telítődik a különböző méreganyagokkal, akkor a szervezet működései lelassulnak: a táplálékot kevésbé fogja tudni feldolgozni, az immunrendszer legyengül és így hajlamosabbakká válunk az egyes megbetegedésekre, valamint a szervezet általános regenerációs folyamatai is romlanak. Tehát méregtelenítésre mindenképpen szükséges van ahhoz, hogy a szervezetünk megfelelően és hatékonyan működhessen és mi frissebbnek és üdébbnek érezzük magunkat.

Méregtelenítésre pedig mindenkinek szüksége van: szervezetünkbe évente 4 kilogrammnyi méreganyag halmozódik fel, hiszen napjainkat elözönlik a tartósított élelmiszerek, a rovarirtók, a különböző vegyszerek, háztartási és kozmetikai készítmények, a klórozott vizek és a szennyezett levegő is igen sok problémát okoz nekünk. Ezek az anyagok nagymértékben megnehezítik szervezetünk működését, így fontos, hogy a segítségére siessünk.

Azonban szervezetünk is képes egy ideig magától kiüríteni a mérgeket: ebben veséink, májunk, tüdőnk, beleink és bőrünk játszik igen fontos szerepet. De ahhoz, hogy ezek a szervek elláthassák feladatukat, nekünk is segíteni kell rajtuk. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy időről-időre gondoskodunk olyan csökkentett terhelésű napokról, mikor kevesebb méreganyagot viszünk be a szervezetünkbe, így a fokozott folyadék és a csökkentett méreganyag bevitellel segíthetjük szervezetünket az öntisztulásban.

A felhalmozódott méreganyagok mennyiségétől függően változhat a tisztítókúra minősége és mennyisége. Ami fontos, hogy évente kétszer minimum (ősszel és tavasszal) végezzünk el egy tisztítókúrát. Ennél természetesen lehet gyakrabban is méregteleníteni, ez csak ízlésünktől és egészségi állapotunktól függ. A méregtelenítést pedig rengeteg módon elvégezhetjük: bőrünket szaunával, a veséket sok folyadékkal, a májat koplalással, a beleket sok rosttal, a tüdőt pedig testmozgással és jógával takaríthatjuk ki. Válasszunk ezek közül!

A méregtelenítés alapszabályai

  • Nem kell elsőre túl nehéz tisztítókúrát választanunk. A kezdőknek elég, ha egynapos böjttel kezdenek.
  • Ha van valamilyen betegségünk, akkor kérjük ki az orvosunk tanácsát, mielőtt böjtölni kezdenénk.
  • Nagyon fontos a tisztítókúra időzítése is: munka mellett például nem ajánlatos méregteleníteni, hiszen ronthatja a teljesítményünket.
  • Léböjt alatt ne fogyasszunk alkoholt, ne dohányozzunk, ne végezzünk megerőltető sportolást és csak a nélkülözhetetlen gyógyszereket szedjük be.
  • Több, egymást kiegészítő terápiát is alkalmazhatunk egyszerre: böjt, szauna, masszázs, mozgásterápia.
  • Hangolódjunk mentálisan is rá a böjtre.
  • A kúra után fokozatosan térjünk vissza a táplálkozáshoz.
Termékek méregtelenítésre

5 Napos Fitness Program(Dr. Steinberger)

5 Napos Fitness Program (Dr. Steinberger)

5 napos méregtelenítő ivókúra a Dr. Steinbergertől - zöldség- és gyümölcslevekkel.

Ár: 8990 Ft
Megnézem
Népszerű

Dr.Chen Lúgosítókapszula 60 db

Dr.Chen Lúgosító kapszula 60 db

Cinkkel a szervezet sav-bázis egyensúlyának fenntartásához - Ásványi anyagokat és gyógynövény-kivonatokat tartalmazó étrend-kiegészítő kapszula

Ár: 2795 Ft
Megnézem
Még nem érkezett értékelés. Légy te az első!